Közösségi média
A közösségi média (social media) kifejezés alatt azokra az online platformokra és minden olyan felületre gondolunk, amelyek biztosítják számunkra azt a lehetőséget, hogy mi emberek véleményünket megosszuk másokkal. A közösségi média megjelenési formája nagyon változatos, lehetnek például szövegek, képek, hanganyagok vagy videoklipek. A hangsúly arra helyeződik, hogy ezeket a tartalmakat elsősorban emberek és nem szervezetek terjesztik, bár sok esetben főleg ha üzleti alapon vizsgáljuk a témát, akkor egy ügynökségi alkalmazott, vagy egy cégnek dolgozó marketinges a megbízó cég érdekében oszt meg tartalmakat, hiszen sok egyéb más mellett ez is a napi munkája része. Következő fontos jellemző, hogy ezek a tartalmak kisebb , tervezhetőbb költséggel és ugyanakkor nagyobb hatékonysággal juttathatók el a célközönséghez. A mai hálózati struktúra mindenképpen megalapozta a kommunikációt és ebből fakadóan az együttműködést széles tömegek részére.
A közösségi média gyűjtőfogalom; olyan médiaeszköz, ahol a konkrét üzenetet, közösségi platformokon keresztül terjesztik el, osztják meg hogy minél több emberhez elérjen. A közösségi média napjainkban az üzleti világ szereplői számára „mainstream” eszközzé vált a korábbi másodlagosabb eszközökhöz képest. A közösségi média alkalmazások üzleti integrációjának folyamata – a már e téren sikeres vállalatok tapasztalatai alapján – az alábbi főbb szakaszokra bontható. A közösségnek igen nagy ereje és szerepe van, így ezt a logikát követve a közösségi médiának igen jelentős szerepe van. Manapság egy magára valamit is adó cégnek, vagy vállalkozásnak mindenképpen érdemes úgy dönteni, hogy ezen közösségi online felületen jelen van, azon szerepel.
Közösségi média applikációk a teljesség igénye nélkül: Facebook, Twitter, Snapchat, Instagram, Pinterest, LinkedIn, Google Plus, Myspace, Flickr, Youtube, Tumblr, FourSquare.
A kezdetek óta, főleg a modern technika megjelenésének köszönhetően számos változás, fejlődés ment végbe a reklámozás és a marketing területén, A 20. század vége felé és a 21. században pedig megtöbbszöröződött a fejlődés mértéke. A kezdeti évek reklámmegjelenései, a hagyományos kommunikációs eszközöktől, (Above The Line) fokozatosan átalakultak és eltolódtak a nem szokványos kommunikációs technikák irányába. Ezzel párhuzamosan fokozatosan előtérbe kerültek, a napjainkban használatos (Below The Line) kommunikációs eszközök, melyek átütő sikereit annak köszönhetik, hogy költséghatékonyak valamint a könnyen elérhetőek, ugyanakkor ami még nagy előnyük és mellettük szóló érv, a mérhetőség, és az ezzel összefüggő pontosságukban. A hagyományos reklámmegjelenítések fokozatosan átkerültek az online térbe és egyre nagyobb teret kaptak a közösségi médiában, mert költséghatékonyak és ettől nagyon népszerűvé vált.
Közösségi Marketing
A mai modern világunkban a közösségi marketing stratégia, meghatározó részét képezi azoknak a vállalatoknak, illetve cégeknek melyek szeretnének az élvonalba kerülni, illetve ott maradni. Elengedhetetlen egy megfelelő közösségi arculat kialakítása, amely egyfajta imázs is egyben, hiszen sokakat befolyásol egy olyan impulzus benyomás, amit a közösségi oldalakon lát, vagy olvas a keresett cégről vagy márkáról. Ha egy Facebook oldal jól szerkesztett és ezt olvasók is tapasztalják, akkor mindenképpen azt a benyomást kelti bennük, hogy ezzel sokat foglalkoznak, professzionális hatást kelt. Vagy egy olyan cégnek az online térben, akik valamilyen látványos terméket vagy szolgáltatást szeretnének eladni, például, divat, vagy ékszer, óra, bármi ehhez hasonló, ezeknek a cégeknek az aktív Instagram, vagy a Twitter jelenlét erősen javasolt. Szakértő kezekben, jó stratégiával, valamint folyamatos odafigyeléssel biztosan el tudjuk érni. Ne várjon a sikerre holnapig, kezdje el velünk még ma.
Partnereinknek ügyfélszerzéshez szükséges, alapvető fontosságú feltételek teljesülését, amik a következők lesznek:
- a meglévő ügyfelek felé az aktuális és jövőbeni ajánlatainkat kommunikálni
- a lehetséges ügyfeleket igazi ügyféllé konvertálni, illetve ezt a folyamatot elősegíteni a meglévő valamint a jövőbeni ügyfelek összekötése a céggel a hűség megszilárdítása érdekében
- összekapcsolni a már meglévő ügyfeleket az újabbakkal, így a fórumon egymással meg tudják osztani véleményüket tapasztalataikat az adott termekről vagy szolgáltatásról, ugyanúgy magáról a cégről, így a közösségi oldal végső célja az elégedettség növelése
- A közösségi marketing előnyei, a valódi kétirányú kommunikáció a fogyasztókkal valamint a kommunikációs gátak elbontása az átlagoshoz képest valóban hatékonyabb ügyfélkezelés és indokolt esetben panaszkezelés
- A közösségi marketing esetében két típust különböztetünk meg:
organikus: (természetes úton) a fogyasztók, ügyfelek által kezdeményezett és irányított közösségi marketing
fizetett: (szponzorált) egy vállalkozás vagy megbízó által céljai elérésére és profitjának növelése érdekében kezdeményezett és irányított közösségi marketing.
Eszközei:
- közösségi hálózatok
- tagsági rendszer kiépítése (CRM)
- elismert szakemberek megbízása a csomópontok kezelésével
- kapcsolatépítés a non-profit szférával
Céljai:
- Abban minden piaci partner egyetért hogy vállalkozások alapvető célja a haszonszerzés és az eredményes profitnövekedés elérése.
- Legyen a közösségi média jelenléthez van egy jól megtervezett stratégiánk, mely lépésről lépésre megtervezett lépéseket és technikákat tartalmaz
- Mindezek az elemek összességében jelentősen hozzájárul a vállalkozásforgalmának és profitjának növekedéséhez, így tehát igen fontos eszköz a sikerpalettán
Térjünk ki pár mondat erejéig a Közösségi Marketing Optimalizálásra (SMO), és annak szerepére. Az SMO egyik lényegét úgy lehet jobban megérteni, hogy az online közösség minél több tagjához igyekszünk eljutni, és számukra értékes, hasznos, vagy izgalmas információkon keresztül Ezen stratégiai folyamat során arra törekszünk, hogy a vállalkozás közösségi oldalának adatlapjai minél előkelőbb helyet foglaljanak el keresőmotorok találati listáin. A keresőmotorok kapcsán elsősorban az Európában, és a világ legtöbb országában vezető hellyel bíró Google-t értjük. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy nem a keresőmotorokon keresztül próbáljuk meg elérni célcsoportunkat, hanem a közösségi oldalainkon. Ha gyorsítani szeretnénk az ismertséget, akkor a gyorsabb siker érdekében van mód a fizetős hirdetésekkel is élni, mint ahogy az a Facebook oldalán is egyre többen élnek ezen hirdetési fajtával. A közösségi oldalak térnyerésével elterjedté váló új marketing fajta, amely a korábbi klasszikus kommunikáció helyett az oda és vissza felé is ható kommunikációs filozófián alapul. A cégek így vásárlóik felé nem csak tartalmakat közvetítenek, de közvetlenül kapcsolatba is lépnek velük, visszajelzéseket kaphatnak, készíthetnek felméréseket, ezek együttesen közvetlenebbé, direktebbé teszik a kommunikációs folyamatot. A közösségi kommunikáció korábbi egyszerűbb jellege színesebbé, kreatívabbá vált, és egyben újabb helyzetre újabb stratégiák kialakulását tette szükségessé az online piac. Olyan tartalmak készítésén alapul, amely célzottan a közösségi oldalak felhasználóinak készülnek, akik egyszerűen, egy klikkel meg tudják osztani, ezáltal még ha nem is tudatosan, de egyfajta reklámozási, hirdetési tevékenységet végeznek. Természetesen, ha valaki elégedett egy termékkel vagy szolgáltatással, akkor szívesen megosztja barátaival, ismerőseivel is. A kommunikációnak így nem csak a iránya, de a jellege is megváltozott a közösségi média marketing elterjedésével. Ma már sokkal inkább a szórakoztatásról, informálásról szól mint a konkrét eladásösztönzésről: ezeken a platformon a felhasználók ugyanis már nem szeretnének reklámokat látni. Sokkal hatékonyabb itt az olyan tartalom kommunikálása az ügyfelek irányába, amely önmagában is értéket képvisel; így ha megosztásokra ösztönözzük közösségünk tagjait, úgy érhetjük el leghatékonyabban célközönségünket, leendő vásárlóinkat, hogy az igazi célcsoport nem érzi ezt reklámnak, így annak a lehetősége jelentősen csökkenni fog, hogy esetleg elutasítják mert tolakodó reklámnak éreznék. A sikeres közösségi média jelenléthez továbbá az is hozzá tartozik, hogy alaposan ismerjük meg ügyfeleinket, a célközönségünket illetve az ő szokásaikat, tudjunk az ő fejükkel gondolkodni, mert ha így teszünk, mindenképpen sokkal sikeresebbé válunk. Ha olyan a termékünk vagy a szolgáltatásunk, hogy vállalkozásunknak jól jön ha az ügyfelek beszélnek róla, fórumokon terjesztik azt az empirikus tapasztalatot, hogy milyen jó a mi termékünk, szolgáltatásunk, akkor mindképpen biztosítsuk számukra saját közösségi oldalainkon, akár a saját weboldalunkon azt, hogy ezt megtehessék, ösztönözzük őket arra hogy beszéljenek rólunk. Mindenki elmondhassa saját véleményét, saját történetét, mert ez segíti a márkahűséget is, emellett pedig az ügyfelek közelebbinek érzik magukhoz a terméket, kvázi azonosulnak az termék által kínált életérzéssel.
Közösségi Média Marketing (SMM) egy hatékony eszköz ahhoz hogy a célzásainkat hatékonyabban személyre lehessen szabni, mert általában egy közösségi oldalon az emberek megadnak magukról bizonyos személyes adatokat úgy mint:
• nemüket
• korukat
• érdeklődési köreiket,
• végzettségüket,
• munkahelyüket,
• lakhelyüket,
• emellett nyomon követhető a viselkedésük,
• és kedveléseik teljes köre is.
Ezek alapján a hirdetők nagyon hatékony de mégis rendkívül költséghatékony kampányokat tudnak készíteni. Közösségi Marketing Médiával foglalkozni, nagyon fárasztó, és nagyon időigényes folyamat. Emellett tudnunk kell azt, hogy mikor, mit és miért teszünk és hogyan osztunk meg az oldalainkon. A napi üzleti működés mellett a legtöbb cégtulajdonos számára rendkívül megterhelő és bonyolult, mely más fontos tevékenység elül veszi el az idejüket és az energiájukat, ami veszélyezteti a hatékonyságot és a sikerességet. Mi minden esetben azt tanácsoljuk, hogy bízzanak meg egy hozzáértő Online Marketing Ügynökséget mely ugyan lehet hogy Önnek kiadást jelent, de nézze úgy, hogy ez is egy befektetés a sikeres piaci jelenlét eléréséhez. Közösségi Marketing Média?!, a Nevedo Ügynöksége sikeresen vállalja!
Miért Válasszon Ön is Minket sikereihez?
Az alábbi érvek szólnak Ügynökségünk mellett:
- Mert mérhető és látványos eredményeket produkálunk megbízóink részére
- Mert az összes digitális területen, nagyfokú hatékonysággal dolgozunk
- Mert mélyreható szaktudással rendelkezünk ezáltal kimagasló eredményekre vagyunk képesek
- Mert ügyfeleink minden kérését komolyan kezeljük, és arra, szaktudásunk szerinti legjobb megoldásainkkal válaszolunk
- Mert csapatunkat, nyugat-európai világcégeknél már tapasztalatot szerzett dinamikus szakemberek alkotják,
- Mert a csapat tagjai imádják a munkájukat, a tanácsadói munkakört pedig hivatásnak tekintik, nem pedig tehernek
- Mert, ha arra van igény, akkor folyamatosan rendelkezésre állunk
- Mert nálunk az ügyfél elégedettsége kiemelkedően fontos
- Mert az itthon még nem ismert, fejlett technikákkal és szuper szoftverekkel dolgozunk
- Mert velünk dolgozni szuper jó, pont ezért a Nevedo